Istenfa és margitvirág a zárdarom kertjében

Kertfelújítási terv 1975-ből

A margitszigeti domonkos zárda a török hódítás óta romokban áll. A valaha Boldogasszony nevét viselő kolostor maradványai számunkra már csupán látványosságot jelentenek egy szép szombat délután. Nehéz elképzelni, hogyan imádkoztak itt a szororok, hogyan gyomláltak az erős falakkal védett udvaron, hogyan löttyintették a mosogatóvizet a Dunába. Valaha pedig több kertje is volt a zárdának, többféle funkcióval.

A margitszigeti domonkos kolostort IV. Béla király alapította, leánya, Margit lakóhelyéül, aki 10 éves gyermekként apácatársaival költözött ide 1252-ben. Az évszázadokon keresztül virágzó zárda pusztulása valamikor a török hódoltság ideje alatt következett el, s a Duna hordaléka lassan befedte az épületek csonkjait.

A kolostorépület maradványait több szakaszban tárták fel. A templom először 1838-ban, a nagy árvíz után került újra napvilágra, ám a komolyabb régészeti kutatásra még hosszú ideig várni kellett. Az I. világháború alatt és 1923-ban Lux Kálmán, majd 1937-38-ban fia, a szintén építész Lux Géza próbálta feltárni a kolostor épületeinek elrendezését és eredeti funkcióját.

A ’30-as évek végén épülő margitszigeti szabadtéri színpad építéséhez jelentős mennyiségű földre volt szükség, melyet a zárdarom területéről termeltek ki. Ezzel az akcióval 1938-ban az addig földben rejtőző falak méternyi magasságban bukkantak a talajszint fölé, megkönnyítve a zárda elrendezésének tisztázását, ugyanakkor fokozott fenntartási igényt teremtve.

Az 1938-as, majd 1958-59-es és az 1968-as helyreállítások pénzszűke miatt csupán azt tudták biztosítani, hogy a romok állapota tovább ne romoljon.

A Lechner Tudásközpont tervtárában található 1975-ös felújítási dokumentumok tanúsága szerint a 70-es évek közepén sem akadt elég pénz a kolostorrom és -kert teljes felújítására, de törekedtek egy lehetőségekhez képest minőségi és esztétikus tér kialakítására az ilyen típusú kertek hagyományait, kereteit szem előtt tartva.

A rom és a hozzá tartozó zöldfelületek 1975-ös felújításakor az 1938-as feltárási területet tervezték újra. Ez tartalmazta a kolostorépületek és a templomfalakon belüli területek burkolását, a kolostorkert kialakítását, illetve gondoskodott a meglévő értékes növényállomány védelméről.

Kolostorkertek részei

A kolostorkertek falakkal határolt, elkülönített egységeket képeztek. Az ilyen típusú zöldfelületekkel kapcsolatos ismeretek alapján kolostorfalak között:
– gyógynövényes kert (herbárium),
– veteményes,
– gyümölcsös-temető,
– kerengő kertje (viridium), illetve
– az apát, vagy apátnő privát kertje volt található.

A kerengő folyosója által határolt kertrészt a korabeli növényzet alkalmazásával alakították ki a „viridium” vagyis az állandó zöldellés szellemében, virágos- vagy díszfákkal, rózsával, liliommal, több virágos évelő fajjal. A növények között számos vallásos, bibliai elnevezésű virág, cserje, vagy fafaj is megtalálható volt. A virágos növények szépségükkel a templombelső díszítését is szolgálták.

A 75-ös kiültetési terv szerint mályvarózsa, réti margitvirág, mezei gólyaorr, levendula, bársonyos kakukkszegfű, nyári viola, fali kövirózsa, kis meténg (télizöld), illatos ibolya, mandula, boldogasszony ága (vagyis a boróka), százlevelű rózsa, örökzöld puszpáng, gránátalma, madárcseresznye, kerti nőszirom és ligeti zsálya nőtt, a napjainkban csak pázsitból álló falromok ölelte területen.

A nyugati kolostorkert herbárium jellegét kiemelt virágágyak elhelyezésével adták meg. Növényanyagukat a középkorban is ismert és használt gyógy- és fűszernövények együttese képezte. A korabeli szerzetesi mindennapokhoz ugyanis hozzátartozott a betegek gyógyítása is, így az ehhez szükséges növényeket maguk is termesztették. A fehér üröm, piros gyűszűvirág, az orvosi tisztesfű, a gilisztaűző varádics, a hasindító kutyatej, vagy a kerti mák már neve vagy híre alapján is gyaníthatóan gyógyászati célból került a herbáriumba. Az istenfa, a boldogasszony tenyere, a fehér liliom, vagy a margitvirág pedig a hely vallásosságára utalt.

A herbárium 1975-ös növényjegyzéke:

Artemisia Arbotranum – istenfa
Artemisia Absinthinum – fehér üröm
Artemisia Dranunculus – tárkony
Betonica Officinalis – orvosi tisztesfű
Chrysanthemum Vulgare – gilisztaűző varádics
Chrysanthemum Balsamita – boldogasszony tenyere
Chrysanthemum Parthenium – őszi margitvirág
Dictamnus Albus – ezerjófű, bodszorkányfű, erősfű, szarvasfű
Digitalis Purpurea – piros gyűszűvirág
Euphorbia Lathyris – hasindító kutyatej
Hyssopus Officinalis – kerti izsóp
Lotus Corniculatus – szarvaskerep
Majoranna Hortensis – majoranna
Melissa Officinalis – citromfű
Ocimum Basalicum – bazsalikom
Origanum Vulgare – oregano, szurokfű
Papaver Somniferum – kerti mák
Pimpinella Anisum – ánizs
Satureja Hortensus – borsikafű
Santolina Chamaecyparissus – szürke cipruska

A déli kolostorkertbe, melynek korabeli funkciója még nem volt világos, romkertet terveztek. A főbejárat felőli növényzetet feltisztították, a helyreállítatlan fal romjait a benőtt cserjéstől megszabadították. A falhoz csatlakozó árkádsoron belül gyephézagos lapburkolatot terveztek, néhány paddal. Az előtte lévő kertfelület egyszerű gyepesítését megtartották, remélve, hogy idővel folytatódnak a feltárási munkák, ahol a fűszőnyeg feláldozásával hozzáférhetnek a föld alatt lapuló épületmaradványokhoz. A keleti határt képező fal elé fügebokor ültetését kezdeményezték.

A viridium 1975-ös növényjegyzéke:

Althea Rosea – mályvarózsa,
Chrysanthemum Leucanthemum – réti margitvirág,
Geranium Pratense – mezei gólyaorr,
Lavandua Angustifolia – levendula,
Lychnis Coronaria – bársonyos kakukkszegfű,
Mathiola Incana – nyári viola,
Sempervivum Tectorum – fali kövirózsa,
Vinca Minor – kis meténg (télizöld),
Viola Odorata – illatos ibolya,
Amygdalus Communis – mandula,
Juniperus Sabina – boldogasszony ága/nehézszagú boróka,
Rosa Centifolia – százlevelű rózsa,
Buxus Sempervirens – bukszus/örökzöld puszpáng,
Punica Granatum – gránátalma,
Cerasus Avium – madárcseresznye,
Iris Germanica – kerti nőszirom/szakállas írisz,
Salvia Nemorosa – ligeti zsálya
Lilium Candidum – fehér liliom

A romokat 2010-ben teljesen felújították, a hagyományos kertrészek ekkor már eltűntek, helyüket a kevesebb gondoskodást igénylő gyep foglalta el. A faállományt megtartották és a terület egyes részeire fehér színű hagymás növényeket ültettek, melyek virágzáskor évszakonként más-más mintázatot mutattak.

22. Múzeumok Majálisán a Lechner Tudásközpont sátrában a margitszigeti domonkos kolostor romjának kertrendezési terve mellett ismert kerteket és parkokat mutatunk be.

Forrás: Műleírás a margitszigeti domonkos zárda romjainak újabb állagmegóvásához – Várostervező Tudományos és Tervező Intézet 1975. / Lechner Tudásközpont tervtára

Címlapkép forrása: wikipedia.hu

Juhász Réka